2014. december 31., szerda

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Ilyen volt 2014



Sziasztok! ^^
Az év utolsó VKP-ja a mai, és most megint kihagytuk a sorsolást, és inkább eldöntöttük: összefoglaljuk 2014-et.
Én is erre szavaztam, úgy gondolom, talán erről a legkönnyebb írni. Számomra legalábbis mindenképpen, hiszen egy elég eseménydús és gyors évnek éreztem :3 Szerencsére abszolút pozitív értelemben írhatom ezt, alapvetően egy nagyon boldog esztendő volt ^^

Zsófi ajánlotta ^^

Kezdhetjük akár azzal is, hogy a téli hónapok hamar elrepültek, hála a felvételiknek. Egyik nap abba az iskolába  mentem szóbelizni, a másik nap pedig egy másikba, sőt, egy egész hetet apukámnál töltöttem Nagykőrösön, hiszen ott, és Kecskeméten is jelöltem sulikat. A január és a februrár fel sem tűnt, olyan gyors volt ezek miatt. Na meg persze ezerrel ment a készülődés a nyelvvizsgámra, ami március elején volt esedékes. Két szóbeli között végre rávettem magam, hogy akkor indíts a bőrgyógyász, mert két napot ki kellett hagynom az ekcémám miatt, szerencsére arra is találtam krémet, úgyhogy sikeres volt a dolog. Márciusban ugye elballagtam a nyelvvizsgámra, aminek a szünetében közölték, hogy a próbanyelvvizsgán átmentem ^^ Az egy nagy löketet adott, és meg is látszott, hiszen áprilisban (azt hiszem) kaptuk az e-maitl, hogy bizony, megvan. Habár most nem sok látszik abból a középfokú angoltudásból xD Ezután pedig már nagyon éreztük a nyarat a többiekkel: márcsak az iskolánkban lévő kisérettségikre tanultunk főleg, a tételeket dolgoztuk ki, és szántunk pár percet az utolsó témazárókra is. Közben természetesen mentek a hatalmas ujjongások, és izgulások, hogy kit hova vettek fel ^^ Ugyanakkor talán ez volt az egész év legrosszabb időszaka is: ekkor alig beszéltünk egy nagyon jó barátnőmmel. Nagyon egyedül éreztem magam, és folyton csak zenét hallgattam az iskolában, ráadásul már nem voltam boldog az akkori osztályommal sem. Szerencsémre ezen az időszakomon teljesen túllendültem. A végére én is megkaptam a levelet, hogy felvettek abba a gimnáziumba, abba az osztályba, amibe végig jelentkezni szerettem volna. Jól indult a nyár: a kisérettségik jól sikerültek, felvettek, van nyelvvizsgám, úgyhogy most lehet egy gondtalan és köztes nyaram. Vártam a youtube találkozót, a barátnős délutánokat, a hatalmas éjszakába nyúló kockulásokat ^^ És ezek szerencsére mind meg is lettek. Hihetetlen gyorsan repült el a szünet: közben végig nyomoztunk, hogy kik lesznek az osztálytársaink. Beiratkozással és hasonlókkal is elment néhány nap, de egyet sem bántam meg. Sőt. Nem tudok egy rossz napot sem mondani. Ez volt az első nyár, amikor meg sem fordult a fejemben, hogy kidőljek a kanapén, és nyafogjak anyának, hogy "unatkozoooom". Mert mindig volt programom. Néha már örültem, hogy végre itthon vagyok, és nyugodtan gépezhetek. Megkaptam az első parókámat, azóta már új is van, ráadásul kedvenc:3



A gólyatábor fantasztikus volt, ahogy már korábban olvashattátok ^^

Aztán megkezdődött az iskola, ami egyfajta rendet vezetett be az életemben. De nem mondhatom rá, hogy monoton lenne. Maximum a délelőttök. Utána mindig van valami: atlétika, szakkör, barátnőzés, ide megyünk, oda megyünk.

Levi ajánlotta ^^

Ráadásul a délelőttöket is imádom: szerintem fantasztikus a mostani oszály. Egyelőre legalábbis biztosan. Senkivel nincs különösebb bajom, eléggé összetartóak vagyunk, mindig van valami, amin röhöghetünk. Úgy érzem, hogy tényleg egy jó osztályközösségbe csöppenhettem bele. Ráadásul sok új embert ismertem meg így: jó néhány új barátnőmet, mint Zsófi, Lujzi, Panna. És itt nem csak az osztályban ragadtunk meg. Szinte mindenk ismer valakit, vagy valakiket más osztályokból. Ígyis jött jó pár emberke a képbe, van aki fontosabb szerepet tölt be, van akivel csak köszönünk egymásnak a folyosón. A tanárokkal is szerencsénk volt: szerintem több olyan van, akit bírunk, mint olyan, akit nem. Ráadásul a büfé is jó :D

Zsófi ajánlotta ^^

Ettől az évtől mondhatom igazán hobbimnak a körömlakkozást is. Elkezdtem ugye a blogot, és másokat is követni. Részt vettem életem első (két) conján, amik hatalmas élmények voltak, és ott is új emberekkel találkoztam. Megismerkedtem a Tumbival, amit azóta is nagyon imádok, és ezt is az új barátnőimnek köszönhetem.

Szerintem még egyszer, vegyük sorra címszavakban az idei évem.
#Felvételi, #Nyelvvizsga, #Depizés, #Kisérettségi, #Fantasztikusnyár, #Paróka #Körömlakkok, #Youtube találkozó, #Gólyatábor, #Blog, #Iskola, #Új emberek, #Con, #Német, #Új barátnők, #Tumblr, #Új szenvedélyek, #Pillangók, #Karácsony

Személy szerint imádtam ezt az évet, és fel sem tűnt, hogy máris december vége van. Nagyon remélem, hogy 2015 még ennél is boldogabb lesz, és nem csak nekem, hanem másoknak is.


Boldog és Sikeres Új Évet Mindenkinek! ^-^ *konfettiszórás*

2014. december 26., péntek

Flormar Sugar Candy - Sweet Grape

Sziasztok ^^
Az előző posztban már láthattátok a körmeimen, de úgy döntöttem, hogy megkapja a saját kis bejegyzését. Ez már a legutóbbi Könyvtár Tourról való, és hát nehezen jött össze. Sokáig válogattam, és már úgy voltam vele, hogy akkor hazahozom a Golden Rose feketéjét, de pont mikor nyújtottam volna az eladó lánynak, hogy fizetek, megláttam a Flormar Sugar Candy kollekciójából a Sweet Grape-et (SC07) ^^ 
Próbáltam valami ünnepit keresni, feltett szándékom volt arany vagy ezüst lakkal hazatérni, de egyszerűen nem volt olyan, amibe szerelembe estem volna. Ő viszont tökéletesnek tűnt: már az alapszíne is különlegesnek hatott, sötét, vöröses-lilás, és az arany csillámok nagyon ünnepivé és elegánssá teszik. A csomagolása is kifejezetten tetszik, feldobja a lakk hangulatát. Úgyhogy fogtam, kifizettem, és bármilyen kutakodás vagy swatch nélkül elhoztam. Anya körmén kipróbáltuk a vonaton: akkor csalódás volt, mert nagyon áttetsző volt, erősebb színre számítottam. Viszont átgondoltam, és ugyebár az előző Golden Rose lakkra kenve szerintem tökéletes.
Az állaga abszolút folyós, először meg is ijedtem, és sikerült mindenhova szétcsepegtetnem, úgyhogy ez nem lett nagy plusz pont. Az ecsete pedig hosszú és vékony, úgyhogy nem a legegyszerűbb dolgozni vele, de nem lehetetlen. Ráadásul én jobban szeretem a pufibb, és esetleg kicsit rövidebb ecseteket, de ez már az ízlések és pofonok kategória ^^
Összességében nem lett nagy szerelem ez a lakk, de biztosan el fogom hordani, alkalmakra külön jó :3 



(az üvegcsében talán látszanak az arany csillámok is... éljen a képminőség!)



Nektek hogy tetszik? ^^

2014. december 24., szerda

"A" vörös körömlakk - Golden Rose

Sziasztok! ^^

Szóval, amikor anyával havonta megjárjuk a nagy pesti Könyvtár-Tourt, olyankor mindig kapok egy körömlakkot, mert miért ne. Ahogy olvasgattam a blogokat, egyre inkább vágytam egy Golden Rose lakkra, mert ahogy hallottam, elég jó minőségűek, ráadásul az áruk sem vészes. Vörös lakkom pedig nem volt eddig (ami volt, az már vagy 2 éve beszáradt, amikor felöntöttem körömlakklemosóval... azt hiszem, nem kell tovább mesélnem), és az amúgyis kell, hiszen tavaszra cosplay van tervbe véve, onnan meg elengedhetetlenek a tipikus, vörös körmök. 
Most azt hiszem megtaláltam "A" vörös körömlakkot, ami ráadásul Golden Rose, úgyhogy minden álmom teljesült ezzel kapcsolatban. El sem tudom mondani, mennyire tetszik ez az árnyalata, egyszerűen tökéletes. Ráadásul nagyon jól esik végre ilyen körmökkel gépelni :D Tehát a Golden Rose Rich color 23-as árnyalatát választottam ^^ Nem volt nehéz döntés, mert amikor megláttam, tudtam, hogy ő a tökéletes. A másik már túl sötét, vagy túl világos volt, vagy csillámos, satöbbi, szóval beletudtam kötni, de csak azért, mert ezt láttam meg először. Egyszerűen szerelmes vagyok a színébe, és bármilyen lelkiismeretfurdalás nélkül kentem fel egymás után két héten is ^^ 
Az egy réteget kevésnek érzem, a kettő már jó lehet, viszont nekem hárommal az igazi. Ugyanakkor így már lassan szárad, ráadásul még cseles is. Úgy néz ki, mintha kész lenne, reggelre viszont párnanyomos lesz... és ezt igazán utálom benne :c Az ecsete a Miss Sportyhoz hasonlóan kicsit "pufibb", vastagabb, de könnyű vele bánni. Az állaga először nagyon folyós volt, de mostanra besűrűsödött :3 Elég fényes finishe van, viszont én ezt most megtoldottam még a Miss sporty fedőlakkjával, hogy még inkább az legyen ^^
Ugyanakkor nagyon nehéz lemosni. Maga a lakk könnyedén lejön, de befogja a körmöket és az ujjakat is, rózsaszínes lesz minden, és ezt elég nehéz eltüntetni.
Ennek ellenére szerelmes vagyok belé, és imádom. Valószínűleg a következő lakkom is Golden Rose lesz :3
A képeken sajnos nem jön át az igazi színe (a mutató, középső és kisujjamon viselem), kicsit rózsaszínesnek, vagy pirosnak hat, de valójában egy szerintem gyönyörű vörös árnyalata van ^^





Nektek hogy tetszik? Van Golden Rose-otok? :3
És ezúton szeretnék mindenkinek nagyon-nagyon kellemes és békés karácsonyi ünnepeket kívánni! ^-^

2014. december 21., vasárnap

Heti kedvenc képek #3

Sziasztok! ^^
Habár a legutóbbi posztban azt ígértem, hogy nem hagyok ki több hetet, csak elmaradt a múltkor is :c Ne haragudjatok miatta ^^" De nem akarok az egész posztban agonizálni, úgyhogy inkább lássuk a képeket, és reménykedjünk abban, hogy jövőhéten nem leszek lusta! :D

Imádom ennek a képnek a hangulatát, szerintem nagyon édes :3

Egyszer én is szeretnék ilyet.. annyira jó lehet *-*

Egyszerűen imádom :3

Szerintem eddig mindig volt legalább egy utas kép.. xD

El sem tudom dönteni, hogy milyen hangulata van ennek a képnek. Engem megnyugtat, de el is szomorít :c

Hogy lehet valaki ennyire gyönyörű és stílusos??

A Tumblr csodái.. *-*

Oké, bevallom, ez kicsit morbid. De úristen, nekem nagyon tetszik :D

Egyszerűen ahw-ahw-ahw *-*

A legnagyobb kedvenc. I-má-dom.

Nektek mi volt a kedvenc képetek a héten? :3

2014. december 17., szerda

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Karácsonyi kívánság


Sziasztok! ^^ 
Jövő héten már karácsony, én is nagyon készülődök rá :) Még ma is rohantam a boltba ezért meg azért, de remélem, lassan minden összeáll ^^ A VKP-sokkal is úgy gondoltuk, hogy ezt a kört nem sorsoljuk, hanem eldöntöttük, hogy a Karácsony kívánság lesz a téma :3
Az elején "összedobok" egy "rendkívülien rövid" listát a tárgyi kívánságaimról, amiknek nagyon örülnék ^-^

Szerintem kezdjük is ezzel a  gyűrűvel... már alig várom, hogy meg rendelhessem ^^ Conon már felpróbáltam, és szerintem kényelmes is, nem mellesleg pedig elengedhetetlen darab a tavaszi cosplayből :3

Ez a szoknya pedig szerintem hihetetlenül aranyos, ráadásul ilyesmi kéne, szintén a cosplayhez majd :D Mondjuk a cipőt sem utasítanám el..

Gyönyörű ez a lakk, hihetetlenül tetszik, még akkor is, ha világos ^^ Szerintem nagyon édes, és szívesen elfogadnék egy ilyet :D A képet pedig INNEN csórtam! ^^

Egyszerűen nem bírok elszakadni a cp-től, főleg, hogy paróka is kellene hozzá.. :3

Igen, igen, tudom. Szép álmok, meg hasonlók, de úristen, nekem kell ez a ruha!

Szerintem be kell látni, hogy ezek a harisnyák állati jól néznek ki. *-*

Nem hiszem, hogy a matektanárom értékelné ezt a leggingst, de azért én megkockáztatnám.. xD



Éééés egy jegy a Nickelback októberi koncertjére.. hát igen :'D Ez talán még meg is valósul ^^



Tárgyi dolgokból igazából ezek azok, amiknek hihetetlenül tudnék örülni.. viszont pénteken osztálykarácsony, és akkor kiderül, hogy mik lesznek azok, amik ezeket felülmúlják... Egy barátnőm már vagy egy hete húzza az agyam, és ahw, alig várom :D

Viszont...
 Szeretném, ha esne a hó a télen, és elmehetnénk mászkálni közben.
 Szeretném, ha senki nem törné össze magát a jégen (vagy a korcsolyapályán.. xD)
 Szeretnék, egy kis kézenfogós sétát a hóban.. de se kéz, se hó :'D
 Örülnék, ha ízlene az osztálytársaimnak a mézeskalácsom.

Őszintén szólva, több nem jutott eszembe, de természetesen ez így is rengeteg ^^"
Úgyhogy neki is állok a többiek ajándékainak, még van velük egy "kis" dolgom péntekig :3
Nézzétek meg, hogy a többiek minek örülnének, kommentben pedig írjátok meg a Ti kívánságaitokat! ^^
Sziasztok :3


eri




2014. december 13., szombat

Mani-acs - Galaxis



Sziasztok ^^ 
Ne haragudjatok, hogy megint ilyen későn posztolok, de nem voltam itthon >< Mára a galaxis téma lett kisorsolva, ami azért is tetszett, mert eddig mindig lusta voltam csinálni egyet ^^ A minta nem lett nagy szám, de a mutatóujjam kifejezetten tetszett :3 A göncölszekér akarna lenni, dehát.. xD
Az alapkék a Miss Sporty 510-ese volt, a fehér Rose Nail, a halványkék pedig a 470-es MS :) A lilát pedig kevertem, mert nincs normális :c





Remélem azért elfogadható lett a végeredmény :3 Nézzétek meg a többiekét is! ^^ 
Sziasztok :3

2014. december 7., vasárnap

Heti kedvenc képeim #2

Sziasztok ^^
Ne haragudjatok, hogy a múlt héten kihagytam, de nem is voltak olyan képek, amiket szívesen ide soroltam volna, ráadásul lusta is voltam D: De mostantól igyekszem tényleg hetente posztolni ^^  Úgyhogy lássuk ezt a hetet :3

Hóesés, igazi tél, gyönyörű. Mostanában nagyon rá vagyok kattanva a gifekre.

I-má-dom. Olyan jól néz ki ez a kép :3

A hangulata annyira tetszik ennek a képnek, szerintem nagyon jópofa ^^

Sajnálom, tudom, hogy szörnyű humorom van, de felröhögtem ezen a képen.. xD

Tél és festett vörös haj, jobb már nem is lehetne :3

Aaaannyira, de annyira tetszik ez a gif. Elvégre gif.

Kicsit ("kicsit") depresszív, de amikor rossz kedvem van, annyira ezt érzem :3

És akkor most erre közölje bárki, hogy nem aranyos. Mert az.

Depresszííív, tudom, de olyan jó :3

Ha valamelyik édes-drága osztálytársam olvassa most ezt, a karácsony közeledik, és isteníteném egy ilyen pár zokniért. (Ebayen rendelhető... az árakat inkább nem írom.)

Nektek volt kedvenc képetek a héten? :3

2014. december 4., csütörtök

Téli tervek



Sziasztok :3
A mai posztban olyan dolgokat fogok felírni, amiket megszeretnék tenni télen. Ezt majd márciusban előveszem, és a tavaszi tervekkel együtt, megnézem, hogy mennyit sikerült megcsinálni :3 Minden évszaknál szeretnék majd ilyen kis listát írni, főleg, ha Titeket is érdekel :3 Nektek mik a terveitek? 
^^

 Hógolyózni :3
❅ Egész nap sorozatokat nézni, pihe-puha zokniban és forrócsokival *-*
 Mézeskalácsot sütni. Sokat. Nagyon sokat :3
 Bejglisütés apával ^^
 Találkozni a rokonokkal :3
 Elmenni a barátnőimmel a csokizóba ^^
 Jól eltölteni a cont.. már alig várom :3
 Sokat fotózni ^^
 DIY ajándékokat készíteni :3
 Egy igazán télies manikűr elkészítése is tervben van ^^
 Elkezdeni a tavaszi cosplayem *-*
 Behozni a lemaradásaom a sorozatokkal és videókkal :3
 Új körömlakkokra szert tenni *-*
 Sokat posztolni :3
 Téli első csók... szép álmok XD

Írjátok meg kommentben a Ti terveitek ^^ Sziasztok! :3

2014. december 3., szerda

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Életem legnagyobb baklövése



Sziasztok! ^^
A mai VKP alatt életem legnagyobb baklövéséről kéne mesélnem, de őszintén nem tudom, hogy mi volt az.
Mondhatnám, hogy a barátaim elvesztése. Mert tudom, hogy én is felelős vagyok amiatt, hogy eltávolodtunk. De szerintem ez az élet rendje. Barátok jönnek és mennek. Ennek ellenére hiányoznak a kutyasétáltatással töltött délutánok. De mostanában a (számomra) legalapabb dolgokat sem beszéljük meg. És sajnos, vagy nem sajnos, de nem érzem szükségét változásnak.
Vagy a kihagyott Nickelback koncertet is felhozhatom. Azt például azóta is bánom, hogy nem mentem el rá. De ezt még pótolhatom. Vehetek részt másik koncerten, akármelyiken, és reményeim szerint fogok is. De nem hiszem, hogy ez lenne a legnagyobb baklövésem.
Lehetne az is, hogy (szerintem) nem úgy gondolnak rám az osztálytársaim, mint egy értelmesre. De.különösebben ezt sem bánom, hiszen időm nagy részében tényleg szimplán hülye vagyok
Egyszerűen nem tudok mondani olyan igazán komoly döntést, ami esetleg megváltoztatta volna az életem és azóta is bánnék. Nem hiszem, hogy eleget éltem volna ilyenhez.
Úgyhogy sajnálom, hogy ez a poszt most ilyen rövid lett, de nem tudom tovább húzni a semmit :c Remélem, hogy a következő témáról többet tudok majd írni ><
De mindenképpen olvassátok el a többieket! :3
Sziasztok ^-^