2014. augusztus 27., szerda

Gólyatábor *-*



Csőő mindenkinek ^^
Ugye én hétfőn kezdem a gimit, így 25-e és 26-a a gólyatáborról szólt :3 Rettenetesen élveztem, úgyhogy most egy kis élménybeszámolót tartanék ^^

Rövid verzió: Hihetetlenül rettenetesen elmondhatatlanul nagyon élveztem :3
Hosszabb verzió: Átkoztam az iskolát, hogy fél 8-kor volt a gyülekező, mert kelhettem 6-kor, és ezt marhára nem tudtam élvezni. De aztán már az eleje is nagyon jó volt :3 A csapavezetőnk állati jó fej és aranyos és kedves és vicces volt ^-^ Kaptunk egy gólyatáboros pólót, meg befizettük, bla-bla-bla, körbe jártuk nagyjából a sulit, és aztán jöhetett egymás nevének a megtanulása, amit játékos formában akartunk megcsinálni, szóval mindenki bemutatkozott úgy, hogy ki kellett találnia még egy szót, ami a keresztnevének a kezdőbetűjével kezdődik x3 Szóval én voltam Debil Dóra, rám illik ^-^

Aztán jöhetett a vetélkedő, ami állati vicces volt, a vezetők nagyon poénosra vették az egészet, az osztályok szurkoltak, és amikor délután hívtam anyukám, hogy minden oké, meg ilyenek, mondta, hogy hallotta, ahogy ordítoztunk. Na már most, mi 20 percre lakunk a sulitól XD

Aztán elmentünk sárkányhajózni, ami szintén vicces volt, kivéve amikor rájöttem a végén, hogy a másik táskámban maradt a váltófarmerem :3 Úgyhogy vizes cuccban maradtam. Akkor vacsoráig elvoltunk, gyilkosoztunk néhányan, meg mászkáltunk, beszélgettünk, ismerkedtünk, satöbbi :3

Aztán 8-tól 9-ig tábortűz, ami először unalmasnak indult, de aztán tök hangulatos lett, ahogy együtt énekeltünk, meg ott is poénkodtak, meg minden :3

És dam-dam-dam, behelyezkedtünk, és indulhat a horror ^-^ Kár, hogy megakadt a lejátszó, és már el sem indult :'D Úgyhogy jöhetett másik film. Na a probléma az, hogy egy olyan film, ami nekem nem tetszik, az engem a plafonig felcsesz idegileg, úgyhogy egy osztálytársamnak és egy ismeretlen srácnak szidtam a filmet a végén, kábé 10 percig XD Szerencsétlenek. Aztán egyik vezetőcsaj bejön, rám néz, villant egy mosolyt, hogy "Te jössz", beállít két full ismeretlen srác mellé, hogy tudjátok az utat, és elbocsájtott minket, hogy menjünk bátorságpróbára XD 

De állítom, hogy ez volt a fénypontja a tábornak. Szerintem baromi igényesen lett megcsinálva, volt ott minden, zombi aki ordítva rohan felénk (ő volt az első, és amikor már normálisan vert a szívem egy rövid sikítós-rohangálós jelenet után, elküldtem szegényt a francba, még angolul is szidtam XD), leláncolt emberke, lánccal rohangáló csaj, egy fekete, kócos hajú csaj sikítva elrohan mellettem és a képembe törli a művért (vagy a temperát, nem tudom, sötétben nem láttam XD), csak néhány gyertya világított, paraván mögött balettozó csaj, maszkos emberek a liftnél, hóhérnak kinéző csapatvezetőnk vezetett az ebédlőbe, én a második megállónal le is akadtam, mert tiszta Outlast feeling volt, ahogy láttuk a folyosón a fekete alakot, úgyhogy a következő csapattal mentem tovább XD És volt egy srác (aki szerintem a másik csapatvezetőnk volt, de nem biztos xD) ő meg ostorral bíztatott minket, a társa meg beindította mellettem a fűnyírót, mondom takarodj XD A sütőben volt egy síró baba, Bende meg megáll mellettem, megkértem, hogy csesződjön meg, szegény xD Visszafelé meg az utcán egy totál hiteles támadás volt, a jól ismert "Meg tudjátok mondani, hogy mennyi az idő?" dumával xD De volt náluk cigi, pia, minden, tényleg hihető volt :3

Akkor visszaérrem ugye a szobámba, és az egyik szobatársam, akivel tök jóban lettünk, meglát, és hatalmas szemekkel jön, kiszorítja belőlem a szuszt, hogy "Úúúúgy félteeem", annyira aranyos volt :'3 

Fél kettőkor meg dörömbölnek a szobaszomszédaink az ajtón, hogy nem szabad bezárni az ajtót kulcsra (első dolgunk volt pedig XD), mert 6-kor keltenek, hogy reggeli torna O_O Hát így is lett, fél 7 után 1-2 perccel már futkároztunk T_T Aztán meg bemelegítés, 3 kör oda-vissza kitörés (még mindig nem érzem a lábam), 3 kör négykézláb futás, és fekvőtámasz... fú de utáltam a vezetőket XD Csak azt nem értettem, hogyha ők még később mentek aludni, hogy voltak ilyen fittek már kora hajnalban?! D:Aztán reggeli után volt egy kis időnk, hogy összepakoljunk, délelőtt meg neki indultunk várost nézni xD És mire odaértünk a strandra, elkezdett cseperegni az eső *-* Zseniális volt. Nagy nehezen megszereztük a cuccunkat (ilyen kisebb költöztetős kocsival vitték a táskákat x3), hamburgereztünk, tábor zárás, nagy búcsúzkodások, itthon pedig hatalmas élménybeszámoló :3

Egyébként aki késett a megbeszélt időpontokról, annak az volt a büntetése, hogy kukorékolnia (ha fiú) vagy kotkodálni (ha lány) kellett ^^ Nyilvános megaláztatás volt :'D De jópofa ^^ Touch balloztunk, egymás hasára feküdtünk (mármint a fejünk egymás hasán volt, és ha valaki elkezdett röhögni, az összes többi is xD), harci pusziztunk, és amikor valaki elhagyott egy kulcsot a fűben, mindenki be lett állítva egy-egy pici sorba, és a saját sávját végignézve kerestük, és meg is lett :3
Nagyon-nagyon élveztem, hatalmas élmény volt ^^

Ti voltatok gólyatáborban? Hogy éreztétek magatokat? :3 Jöhetnek a kommentek! ^-^

2014. augusztus 19., kedd

Paróka-casting #1

Csőő ^-^
Ma egy talán nem mindennapi témával jövök Nektek, ami engem viszont teljesen magába szippantott, úgyhogy boldogan, bár kicsit félve kezdek neki ennek a posztnak ^-^
Nos, rólam tudni kell, hogy egy átlagos barna, alig vállig érő, de mégis dús és erősszálú hajam van, amit nagyon szeretek, csak hát, kezdem unni. Viszont festetni nem szeretném, mert az egyrészt roncsolja, másrészt sem a szüleim nem engednék, és a suliban is nagyon megszívnám, és pluszban valószínűleg hamar megunnék egy-egy színt, ha hónapokig azt kéne hordanom ^^'' Így amikor ask.fm-en mászkáltam, rátaláltam Kimre :3 Róla meg azt kell tudni, hogy tomboy (vagyis fiús lány, és ezt öltözékkel és hajviselettel is igyekszik minél jobban kifejezni), viszont cosplayekhez, és próbálgatásért, illetve pózolásokért szokott rendelni parókát. Először egy csodálatos vörös parókában láttam, amiért még mindig odáig vagyok, mert marha jól állt neki, aztán ugye kiderült, hogy már volt pár paresza :3 Így pattant ki a fejemből az ötlet, hogy rendeljünk parókát *-* Július közepén ezt megvalósítottam, és azóta boldog tulajdonosa vagyok első pareszomnak :3 Viszont itt nem akarok megállni, szeretnék még rendelgetni párat (""""párat"""), és azóta lelkesen nézelődök ebay-en is :3
De hogy végre a lényegre térjek, bemutatok 5 olyan parókát, ami nekem hihetetlenül tetszik *--*


Ezt rendeltem én :3 3700 FT-ért rendeltem (ez már kerekített összeg x3). A színei teljesen olyanok, mint a képen, az egyetlen problémám vele, hogy egy kicsit hullik :c De ettől függetlenül nagyon jó :3 Ráadásul szerintem ránézésre sem olyan, hogy egyből meg lehessen mondani, hogy ez paróka. A frufruja meg hosszú, azt aki meri, megvághatja, hogy egyenes legyen, én amúgy is az oldalfrufrut preferálom, úgyhogy csak elcsatolom ^-^
ITT megtalálod :3




Hihhhetetlenül tetszik, csak hát félek, hogy marha debilül néznék ki benne :c De annyira szerelem volt első látásra, hogy szerintem sort fogok keríteni a megrendelésére. Mivel személyesen még nem találkoztam ezzel a paresszal, sajnos többet nem mondhatok xD De úgy érzem, hogy aki csak a parókákat vagy a különböző stílusokat és hosszokat szeretné kipróbálni, és nem az extrémebb színeket, annak tökéletes választás lehet ^^ 
ITT rendelheted meg :3 (természetesen más eladó is felkínálta már ((elméletileg)) ugyanezt a parókát, annyi az egész, hogy én ezt a linket mentettem le. És ez mindegyiknél így igaz :3)




Rövid. Vörös. Melírozott. Tökéletes *-* Ez szintén egy első látásra szerelem cucckombó volt, sajnálom, hogy béna az arcformám meg a füleim, és ez még annyira se állna jól, mint az előző xD Viszont ettől függetlenül ez is baromira tetszik :3 
EZT a linket találtam hozzá :3



Dám-dám-dám, a következő paróka, amit megfogok rendelniii :3 Sokat filóztam a kék és eközött, hogy melyiket rendeljem meg előbb, de végülis a rövidre esett a választásom, ugye. Viszont annyira tetszik, ez a lazán hullámos, és hihetetlenül jól kinéző átmenetes paróka, hogy ez a következő a rendelős listámon :3 A frufruja miatt kicsit aggódom, de attól függetlenül ez nálam egy "ahw" kategóriás cucc, úgyhogy megéri :3 
EZT a linket találtam ^^




És íme egy újabb szerelmem ^-^ Még leges-leges-legelőször ez volt az, amire azt mondtam, hogy "Ez lesz az első parókám, wehehehe *--*" de aztán ez megváltozott, mert féltem, hogy ez a göndör fazon úgy fog rajtam állni, hogy azt még én sem akarom látni xD De biztosan megfogom rendelni ezt is... valamikor.. xD Nagyon tetszenek a színei, és juhéé, oldalfrufru ^-^
ITT találtam meg :3




FONTOS!!!
Csak az elsőt rendeltem meg, személyes tapasztalatom csak azzal van. A linkeket pedig sikeresen elvesztettem, tehát most kerestem rá mind a négyre (az első link arra mutat, ahonnan én is rendeltem), így nem vállalok felelősséget azért, hogyha megrendeled valamelyiket, és nem jó minőségűt kapsz, vagy ha egyáltalán nem is küldik ki :c 

Neked van parókád? :3 Vagy innen melyik tetszett a legjobban? ^-^ Kommentben várom a visszajelzéseiteket :3
Csőő ^^